2010. október 17., vasárnap

Árvízvédelmi sumákolások 2006-ban

Kedves olvasók.Mint előző blogomban említettem,most a 2006-os árvízvédelemről írok pár szót.Abban az időben Kunszentmártonban dolgoztam,ahol szintén árvízvédelmi készültség volt.Rajtam kívül még négy kollégámat vittem az autómmal minden reggel.A cégnél olyan készültség volt,hogyha veszélyessé válik az árvíz,akkor el kellett volna dobni minden szerszámot és azonnal kimenni a gátra zsákolni.Erre extra pénzt nem kaptunk,csak tettük a dolgunkat.Egyszer kapott Földvár lakossága egy szórólapot az önkormányzattól,hogy ki,melyik napokon,hová van beosztva árvízvédelmi munkálatra.Felhívtam a főnökömet,hogy azokon a napokon nem tudok menni dolgozni,mert megkaptam a "behívót".Természetesen ez azt is jelentette,hogy a másik négy kollégám sem tudott bemenni dolgozni,mert senkinek sem volt autója,csak nekem.Mivelhogy "fejvadász" cégen keresztül dolgoztunk külsősként a kunszentmártoni cégnél,így nekünk nem járt semmi olyan járandóság,ami az ottani dolgozóknak járt.Tehát fizetett szabadság sem.A főnökömnek nem nagyon tetszett az,hogy ki tudja meddig nem megyünk dolgozni,mert ő a mi időnkből tudta leszedni a sápot.Ami rendben is van.De menni kellett az árvízvédelemre,mert aki nem jelent meg,azt büntetéssel fenyegette meg az önkormányzat!Holott,a munkahelyünkön is folyamatosan készenlétben voltunk.A kijelölt napon kora reggel el is mentem az önkormányzat elé,ahol az önkormányzat Ikarus busza várt bennünket.Le kellett név szerint jelentkezni,aztán mikor a busz megtelt elindultunk Csépa határába.A Tisza vonalán itt volt a legkritikusabb a helyzet.Képeket és leírásokat meg lehet nézni itt:http://www.csepa.hu/index.php?lap=keptar&muvelet=listaz&kat=5
A tűző napsütésben,a honvédséggel együtt pakoltuk a sóderes zsákokat a kétéltű járművekre,amik olyan két-háromszáz méterre vitték be a töltéshez a zsákokat.Szerencsénkre a honvédség jelenlétének köszönhetjük azt,hogy nem haltunk szomjan,mert az önkormányzattól sem egy falat étel,sem egy korty víz sem jött.Ételt nem tudtak adni,de vizet adtak a katonák.El is voltak csodálkozva azon,hogy így küldött ki minket a város vezetése.Elméletileg nyolc órai munka után jött volna a váltás.Ez helyett késő este jött a busz értünk,üresen!Tehát váltás sehol,mi meg ha már ott voltunk,csináltuk tovább még a nyolc órán is túl.Mikor visszaértünk az önkormányzat elé,közölték velünk,másnap szintén ez lesz a program.Pár órás alvás után,hulla fáradtan elindultunk ismét.Ekkor betettek a buszba pár karton ásványvizet,ami annyi volt,hogy fejenként egy üveg víz.Jól megerőltették magukat....Nem telik sajnos....A kajáról ne is beszéljek.Ha hozol eszel!!!!Csak viszonyítás miatt,részt vettem a 2000-ben történt árvízi védekezésnél is.Tiszakécskei telephelyről egy Kamazzal,a Tiszabögi homokbányából Tiszajenőig terjedő útvonalon  hordtam a homokot a bázisokra,ahová rádión mondták hogy kell.De ahová mentem,mindig volt kaja és ivóvíz bőségesen!!!Szóval ez a földvári megoldás szégyen-gyalázat!!!!!Második nap végeztével szintén késő este jött értünk a busz.Utána a polgármester behívott mindenkit a tárgyalóba,ahol hatalmas vita kerekedett abból,hogy nincs váltás,tizenórákat hajtanak bennünket,holott háromszor 8 órás váltásokat kellett volna szervezniük,nincs ivóvíz és valami étel biztosítva.A polgármester határozottan kijelentette,mindez őt nem érdekli,másnap is menni kell,egészen addig,míg ő azt nem mondja,elég.Sokan morgolódtak,hogy így nem csinálják,mert fizikailag ezt így nem lehet bírni.A polgármester kijelentette,aki nem lesz ott a gyülekezőn másnap,azt kemény bírsággal fogja sújtani.Én is felszólaltam.Elmondtam hogy Kunszentmártonban dolgozom még másik négy kollégámmal,akik nem tudnak dolgozni menni,ha én sem megyek.Egyébként a munkahelyen folyamatos készültségben vagyunk,tehát én nem akarom magam kihúzni a védekezés alól,mert ott is bármikor szólhatnak,hogy menni kell.Csak ez miatt nem voltam köteles másnap menni Csépára.Az hogy rajtam kívül még négy ember nem tud bemenni dolgozni,tehát pénzt sem kap arra az időre,az a polgármester elvtársat nagyon nem zavarta.Na de mindegy.Nem is ez a lényeg,mert segíteni kell a bajba jutott embereken.Megteszem szívesen.De nem mindegy hogy az embert utasítják,kényszerítik,fenyegetik,megkárosítják ezzel kapcsolatban!!Az lehet hogy egy árvíz emberfeletti munkát kér az embertől,de ezzel szemben az emberséget és az emberiességet nem kéne a sutba dobni.Pláne egy "művelt vezető"-nek nem.A hab a tortán az,hogy "természetesen" erre a két napra nem kaptam a cégemtől semmilyen pénzt.Úgy voltam vele,sebaj,majd az önkormányzat kifizeti az erre a célra félretett alapból ezt a két napomat,úgy mint ahogy normális módon ki kéne fizetni.A rendkívüli meglepetés akkor ért,amikor bementem az önkormányzathoz az árvíz levonulása után,hogy a két napomat fizessék ki,mert hallottam hogy megkezdték a kifizetéseket./Persze mondanom sem kell,erre már nem volt "behívó" szórólap...../Be is megyek szépen,illedelmesen,mint aki jól végezte Olgát.Nem azért,mert anyagi haszonra akartam szert tenni mások kárára,pedig aki tehette,fizetett szabadságot vett ki ezekre a napokra és még plusz felvette ezt a pénzt is.Mivelhogy nekem ez a két napom kiesett a munkából fizetés nélkül,legalább valamit visszapótol ez a kis pénz,ami mellesleg jár és keményen megdolgoztam érte!Szóval a meglepi akkor ért,amikor elém toltak egy papírt az önkormányzatnál,hogy ezt töltsem ki,mert csak így kaphatom meg a járandóságomat.Gondoltam valami extra igazolás az állam felé,talán nem elég az hogy ott vagyok a jelenlét íven,napra pontosan leigazolva,aláírva.De nem ez történt.Gyanakvó ember lévén.el szoktam olvasni amit aláírok,amit ki kell tölteni,pláne.Ezen a papíron egy kérdőív volt,amiben olyanokat kellett kitölteni.hogy családi állapotom,eltartottak száma,egy főre eső jövedelem,meg egy rakás olyan szarság,aminek nagyon semmi köze ahhoz,hogy két napot az árvíznél dolgoztam és azt ki kéne fizetni.Én kis naív,úgy képzeltem el a dolgot:odamegyek,jelenléti ívet megnézik,óraszámot megnézik,órabérrel megszorozzák,pénzt ideadják,pénzt átveszem,átvételt aláírással igazolom,aztán viszony látásra.Biztosan valami mesefilmet nézhettem előtte,ami így kizökkentett a tiszaföldvári bonyolítsukmegnagyonanemkifizetést várható realitásából.Én közöltem hogy nem adatgyűjtési okból vagyok itt,hanem a járandóságomért jöttem.Az ügyintéző közölte velem,ha ezt a kérdőívet nem töltöm ki,akkor nem kapom meg a pénzemet!Jól nézünk ki,ha már az árvízvédelemért járó bért is rászorultság arányában fizetik ki.Nem tudom mások is így jártak-e a kifizetéssel,de én igen.Szerencsére mikor automatikusan ökölbe rándult a kezem,csak a papírt gyűrtem össze és nem a polgármester gigáját.Így tehát két napi bérem az önkormányzatnál maradt és ki tudja még hány emberé?!Azután szépen ezeket a pénzeket visszautalták a katasztrófavédelmi alapba,mert nem tartottak rá igényt az emberek...Hű.Már megint melyik csatornát nézem?A MiniMax-ot?Mindenesetre akik hasonlóképpen jártak,vagy tudják azt igazolni a szavukkal hogy valóban így fizette,vagy nem fizette ki az önkormányzat a bérüket,és valóban így zajlott le a védekezésben nyújtott hozzáállás az önkormányzat részéről,azokat kérem hogy írjanak megjegyzést ehhez a bloghoz.Persze ha a polgárnak kell fizetnie az önkormányzat felé,azt rögtön felszólítás,késedelmi kamat,végrehajtás éri.Mint ahogy a következő blogomban fogom leírni azt,miként akarják a nemlétező autómra a nemlétező súlyadót behajtani rajtam.Mikor még ők tartoznak nekem!!!!!!!!Nonszensz!!!! 

1 megjegyzés:

  1. Hello.Gondolom lehet még a szart űberelni,úgyhogy kiváncsi vagyok a súlyadós sztorira.Még egy ilyen köcsög bandát.....!

    VálaszTörlés